Mindenkinek a saját története szerint különleges jelentése van: egyes koraszülő anyák számára az elégtétel lehetősége, érzelmekben gazdag testkontaktus másoknak, a táplálás legegyszerűbb módja, egy másik anyának majdnem reflex, a végső kísérlet, hogy a testi leválás idejét eltolja az anya. Ahány anya-gyermek, ahány család, annyi különböző jelentés kapcsolódhat a szoptatáshoz.
A L’allaitement maternel… Entre croyances et réalités című tanulmány
A tanulmány kiinduló pontja egy látszólag triviális kérdés: Hogyan lehet egy ilyen egyszerű és természetes dolog, mint a szoptatás, kérdéses a társadalom, a társadalom egészségéért felelős szereplők számára? Kérdéses annyira, hogy szükség van mind az anyák figyelmét felkeltő akciókra, mind a szakemberek képzésére.
A valóság és annak bennünk élő reprezentációja nem esik egybe. Ha a távolság a valóság és a hit között, amelyet a személyes vagy tudományos tapasztalat köré építünk túl nagy, az torzulásokhoz, értelmetlen cselekedetekhez és vitákhoz vezethet.
E szabály alól a szoptatás ösztönzése sem kivétel. A szoptatást ösztönözni kívánó vitákban rendszeresen felbukkannak olyan állítások, amelyek nagyon természetesnek látszanak, és a szoptatásról alkotott hagyományos elképzelések közé tartoznak. Mennyi a valóság és mennyi a hit, hiedelem ezekben az állításokban? Elősegítik-e a cél elérését, és mindenek előtt: melyek ezek?
„A szoptatás lehetővé teszi a jó anya-gyermek kapcsolat kialakulását”
Egy asszony, aki anyává válik, heves testi és pszichikai változásokon megy keresztül a terhesség alatt, de a szülés során és a szülést követő hónapok alatt is. Ebben minden asszony a saját útját követi, és ez függ a saját életétől, a gyermek apjától.
Ezen az úton a szoptatás egy esemény a többi között. Mindenkinek a saját története szerint különleges jelentése van: egyes koraszülő anyák számára az elégtétel lehetősége, érzelmekben gazdag testkontaktus másoknak, a táplálás legegyszerűbb módja, egy másik anyának majdnem reflex, a végső kísérlet, hogy a testi leválás idejét eltolja az anya. Ahány anya-gyermek, ahány család, annyi különböző jelentés kapcsolódhat a szoptatáshoz. A szoptatás nem garantálja, hogy az anya vagy apa jobban megérti a gyermek testi-lelki szükségleteit, mint ha üvegből táplálnák. Nem egyedül a szoptatástól függ az anya-gyerek kapcsolat, még ha figyelembe vesszük is az egyedülálló testi és pszichikai mechanizmusokat.
A szoptatás időnként segít az érzelmi nehézségek (szeparáció, koraszülés) okozta sérülések gyógyításában, támogatja az anyaságukban bizonytalan anyákat. Az anyai funkció az idealizációra alkalmas terület. Mindannyiunkat érint, legyünk anyák, gyermekek, házastársak vagy apák. Olyan archaikus érzéseket ébreszt bennünk, amelyeket a legtöbbször a mindennapi tudat elrejt előlünk. Ezen a területen szabadon keletkezhetnek egyéni és kollektív hitek és mítoszok. Jó néhány anya, aki a szoptatást választja, ebben a nagyobb kompetencia érzését találja meg. Egy anyának, aki elég jó anyának tartja magát, hogy Winnicot kifejezését használjuk, nagyobb esélye van, hogy megfelelően viselkedjen a babájával szemben. Mindennek, ami körülveszi az anyát, ezt a kompetencia-érzést kellene erősíteni és ápolni. De ugyanez nyugtalanítóbb eredményre is vezethet: „a jó anyák szoptatnak”, tehát ahhoz, hogy jó anya legyek, muszáj, kell, kötelező szoptatni. A jelentésmező változása nyilvánvaló. Ezt az üzenetet közvetítheti akár a nyelv, akár az attitűdök. Ez fogalmazódik meg implicit módon a „szoptatás lehetővé teszi a jó anya-gyermek kapcsolatot” állításban.
Az elég jó anya lehetővé teszi gyermekének, hogy megszerezze a majdani autonómiájához szükséges testi-lelki készségeket, és az utakat lehetetlen előre kijelölni. A jó anya nagyon elmosódott fogalom, az ember nem tudja hol ér véget, annyira teljesnek és határtalannak tűnik. A fiatal anya idealizált. Az állapotában először: derűs, mosolygós, boldog, eltelve attól, hogy betöltötte biológiai küldetését. Aztán funkciójában: figyelmes, abszolút beleérzéssel az újszülött felé, azonnal kielégíti minden szükségletét, kész lemondani női vágyairól, egészen odáig, hogy képes megfeledkezni önmagáról, ő a tökéletes szeretet és áldozatkészség hordozója. Mint Szűz Mária jól ismert képe, akit a déliek szeretettel a „jó anyának” neveznek.
Vagy az anya elfogadja az érzéseit, félelmeit, kétségeit és ezeken keresztül hiteles kapcsolatot alakít ki gyermekével, és ebben az esetben nem közelíti meg a tökéletes anyát, vagy reménytelenül próbál a tökéletes anyához hasonlítani és ez lehetetlenné teszi, hogy a saját útján közelítsen a gyermekéhez.
A valódi kérdés tehát: hol van a szoptatás helye az egyes asszonyok számára? Egy feladatról van szó, amelyet végrehajtva képzeletbeli parancsnak teszünk eleget, vagy arról van szó, hogy ez az egyik lehetséges módja az anyává válásnak?
[box type=”note” align=”aligncenter” class=”” width=””]„A szoptatás visszatérést jelent a természeteshez és semmi sem egyszerűbb”[/box]
Él az a hit, hogy létezett egy olyan történelmi időszak, amikor minden gyereket az anyja táplált anyatejjel. Eszerint az anyai attitűdöket a modern társadalom kulturális és szociális hatásai rontották meg, és ezek hatására távolodott el az anya természetes táplálási funkciójától. Így van ez valóban?
A legkorábbi antik kor óta, az asszírok, egyiptomiak, görögök, rómaiak alkalmaztak szoptatós dajkákat. Hammurabbi Krisztus előtt 1750 körül az első ismert törvénykönyvében kihirdette, milyen büntetésre számíthat a kötelességét elmulasztó szoptatós anya. Hippokratész (Kr. előtt 4. század) tanácsokat adott a megfelelő tápláláshoz és számos antik filozófus arra buzdította a fiatal anyákat, hogy maguk szoptassák gyermeküket és sorolni lehet a példákat.
A 14-15. századtól évszázadokon át, különösen Franciaországban alkalmazták a szoptatós dajkákat, és ez minden társadalmi réteget érintett. 1793-ban a Konvent kimondta, hogy a szoptatás anyai kötelesség, legalábbis az olyan anyák számára, akik segélyt kérnek a nemzettől. A 18. században Párizsban évente kb. 19000 gyerek született, kb. ezret az anyja szoptatott, ezret állati tejen neveltek, és 17000 gyermeket dajkaságba adtak vidékre. A városokban a szoptatós dajkaság volt a szabály.
A családi házon kívüli dajkaságba adásnak több oka volt. Az egyház és az orvosok minden szexuális kapcsolatot tiltottak a szoptató anya és házastársa között, félve attól, hogy egy új terhesség, a testnedvek tana szerint veszélyeztetné a szoptatott vagy a születendő gyermeket. Aztán a család megélhetéséhez minden kézre szükség volt, beleértve az anyáét is, aki így nem tudta a csecsemőjét is szoptatni. Voltak szociális-politikai okok is: a gyermeket egy szegényebb, de ugyanahhoz a réteghez tartozó családba adni, vagy egy felsőbb osztálybeli gyereket a családba fogadni, erős társadalmi hálót font, például a tejtestvérek sem házasodhattak egymással.
A dajkaságba adás mellett hosszú ideje táplálták a csecsemőket állati tejjel. Elsősorban a gazdag parasztoknál volt ez tapasztalható: nekik voltak teheneik és kecskéik. A 17. században Finnországban a legtöbb parasztgyereket így táplálták, fölszabadítva az anyát a nehéz mezőgazdasági munkák számára. A tehéntej fogyasztás jelentősen növekedett Franciaországban, amikor a 19. században a szülők inkább maguk mellett akarták tudni a gyermeküket, mint szoptatós dajkához küldeni őket.
A kizárólagos szoptatás ritkaság volt: a parasztok szoptatott gyermekeit és a dajkaságba adott gyerekeket is nagyon korán kiegészítésként gabonapépekkel és más főzetekkel táplálták.
Ennek szintén több oka volt. Az első szimbolikus. Egy francia mondás szerint a gyermek az anyja tejétől növekszik, az apja gabonájától gyarapszik. A neolitikum óta a homo sapiens növénytermesztővé vált. A gabonapép megevése szimbolikus, az apai táplálás megfelelője, egyben garanciát is jelent, legalábbis úgy hitték, hogy a gyerek gyorsabban növekszik, a gazdagság és a szülői gondoskodás jeleként. A másik ok, hogy a kolosztrumnak nem volt jó híre: az anyai szervezet elégtelen működéseként értelmezték, méregnek tartották az újszülött számára. A harmadik ok, hogy amikor egy dajka több gyereket is táplált, kiegészítő táplálással lehetővé tette saját maga számára, hogy mezőgazdasági munkát is tudjon végezni.
A demográfusok a 17. századtól kongatták a vészharangot. Erőfeszítésük, később az orvosoké, hogy megváltoztassák a csecsemőtáplálás módját, csak évszázadokkal később vezetett eredményre.
A szoptatás nem természetes. Az a mód, ahogy az újszülöttet táplálják, a kultúra része. A táplálás az embernél kulturális aktus is, még ha elemi szükségleteket elégít is ki. Ugyanez igaz a szoptatásra is. A gyermek táplálása szociális viselkedés, amely bonyolult és sűrű kulturális szövetbe ágyazódik be. Az emberiség történetében a szoptatás csak egy kulturális attitűd a többi között, és az, hogy valóban anyai cselekedet és nem bérdajka által valósul meg, nem túl régi. Ha elfedjük ezt a kulturális dimenziót, az egészségügy szereplői duplán ellentmondásos helyzetbe kerülnek: hogyan lehetséges, hogy ilyen sok energia szükséges egy ilyen természetes, egyszerű dolog elterjesztéséhez?
Gyorsan jön a gondolat, hogy az anyák elvesztették természetes állapotukat, ösztöneiket. Egyes szakemberek széttárják a kezüket, mások képzéssel próbálják meg az anyákat biológiai természetükhöz visszairányítani. Mindkét attitűd erős frusztráció és szenvedés forrása. Az alábecsült anyák szenvedéséé, a szakembereké, akik igaznak tekintenek valamit, ami nem igaz.
[box type=”note” align=”aligncenter” class=”” width=””]„A szoptatás területén a Dél mutat példát.”[/box]
A nem indusztriális társadalmakban az etnográfusok és antropológusok eltérő táplálási szokásokat írnak le. A szoptatás időnként kizárólagos, de a leggyakrabban alkalmaznak valami kiegészítő táplálékot, néha a születéstől kezdve. A UNICEF jelentés, „a világ gyermekeinek helyzetéről, 1998-ban” szerint a 0-3 hónapos korban kizárólagosan szoptatott gyermekek aránya széles skálán mozog: Nigériában 2%, ellenben Ruandában 90%.
Az elválasztás gyakran későinek tűnik az ipari társadalmakéhoz képest (1 és 3-4 éves kor között), ez időnként a gyermek ritmusához igazodik, máskor radikálisan, egyik napról a másikra az anya megtagadja a mellét a nyugati mentalitás számára érthetetlen hadicseleket használva. Az anyai szoptatás itt sem természetesebb, mint nálunk: itt is kulturális tényekre felel, különböző attitűdökkel és gyakran ellentmondásosan.
Az anyatej hatásának eltúlzása ismét arra utal, hogy mennyi hit és elképzelés veszi körül az anyatejet. Az emberi tej hagyományosan hordozója különböző ambivalens tulajdonságoknak. Egyrészről csodálatos táplálék, amit a Szűz a saját melléből fakasztott, hogy meggyógyítson jó néhány szentéletű férfiút, vagy a közönséges asszonyok teje, amely mindenféle gyógyításra képes, még feltámasztásra is. A 17. században úgy tartották, hogy a nő tejét szívni jót tesz a tüdőkórságban szenvedőknek és Diderot enciklopédiája is javasolja a női tejet mint orvosságot.
Ma orvosi publikációkra hivatkozva és a szoptatás elterjesztését célozva azt állítják, hogy a szoptatás jobb teljesítményt eredményez többek között a látásélességben, a nyelv elsajátításban, a mindennapi intelligenciában vagy az iskolai sikerekben. Az idegsejtek vagy a retina sejtjei valószínűleg jobb teljesítményűek a legmegfelelőbb táplálékkal táplálva. Azonban nagyon sok tényező van, amelyik szerepet játszik az iskolai sikerekben vagy a nyelv elsajátításában, így merészség az anyatejnek ilyen hatást tulajdonítani.
De féltek is az anyatejtől, mint erős méregtől, amely képes megölni az arra érzékeny gyereket. Hitek, amelyek mélyen beivódtak a népi képzeletbe, amint mutatják ezt az néprajzi-szociológiai vizsgálatok. Az anyasághoz kapcsolódó érzések hullámzása megtalálható az anyatejjel kapcsolatos elképzelésekben. Megőrizni a mindenhatóságot, talán ezt jelenti az, ha az anyatejet utolérhetetlen minőségű fogyasztási termékként értelmezik. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy az anyatejre is a fogyasztói marketing szabályai lesznek érvényesek: a divat hatása, a családok és az egészségügy szereplői ismét dogmaként kezelik a kérdést.
Az anyatej sem csodás folyadék, sem nem méreg: ez egy élettani termék, amelyet a tejmirigyek termelnek, hogy az anya táplálja gyermekét, és amely az esetek nagy részében élettanilag a gyermek igényeihez igazodik. Fontos tájékoztatni az anyát, hogy milyen fontos az anyatej a gyermek számára, de az is fontos, hogy ne ruházzuk fel képzeletben olyan hatásokkal, amelyeket nem ismerünk pontosan.
A szoptatás elterjesztéséhez egy új kulturális attitűd meghonosítása szükséges. A szociális-gazdasági feltételek, a mentalitás és a tudományos ismeretek fejlődése az utolsó évtizedekben lehetővé tették, hogy eltávolodjunk a tiltásoktól, a hagyományos béklyóktól, amelyek a szoptatáshoz kapcsolódnak. Ne áldozzuk fel ismét a valóságot a hiedelmeinknek.
Laurence Girard, Institut Co-Naitre
