|
"Az idő kerekét már nem
tudom visszaforgatni, de ha tudnám, akkor sem tudom, hogy meddig kéne,
hol rontottam el, sőt, egyáltalán én vagyok-e a "hibás" ??? Ha vétkeztem
is, akkor azt nem vettem észre, nem volt tudatos, most viszont rettegek
minden tüsszentéstől, minden torokkaparászástól, jaj csak ne most, csak
ne a szurik előtt, alatt, a beültetés előtt, vagy után... Szörnyű
érzés."- írja az Interneten közzétett nyilvános naplójában (blogjában)
egy olyan nő, aki nagyon szeretne anya lenni, de nem sikerül neki, n -
edik próbálkozásra sem.
Kedves Női Sorstársam!
Szeretnék őszintén válaszolni a kérdéseidre és eloszlatni minden, a
leendő anyaságoddal kapcsolatos félelmedet, de 8 év házassági és
anyasági tapasztalatom ellenére is most alig találom a szavakat. Félek,
bármit is írnék, sértésnek vagy fölényeskedésnek vennéd. És mégis
megkockáztatom. Nem is tudom, miért, talán azért, mert az öt évvel
ezelőtti önmagamat látom benned is 22 éves egykori önmagamat. Azt a
fiatal nőt, aki a 11 hetes kislánya hullája mellett élte át ugyanazt a
misztikus szorongást, amit most a te soraid - szavaid mögött érzek: "Az
idő kerekét már nem tudom visszaforgatni, de ha tudnám, akkor sem tudom,
hogy meddig kéne, hol rontottam el, sőt, egyáltalán én vagyok-e a
"hibás" ??? " Így keseregtem én is magamban akkor ott, a Csornai (Nyugat
M.o) korház hullaházban. De azt is tudtam, hogy meg kell keresnem az
igazi okokat, hogy bele ne őrüljek a fájdalomba, és, hogy tovább tudjak
lépni, és vissza tudjak találni az élet felé. - Az akkor éppen két és
fél éves, és nagyon is élő, egészséges elsőszülött kislányom felé, és a
két nappal korábban az aléltnek képzelt, de valójában már halott
gyermekünkkel a karján a korházba rohanó, majd a kétségbeejtő hírt
meghozó férjem felé. És ez által természetesen a jövőben megszületendő,
következő gyermek (gyermekek…) megfoganása felé. És továbbléptem, és
vissza találtam, mert a horoszkópom által szerzett kauzális önismerettel
lépésről-lépésre megértettem, hogy nem haragudhatok a vírusokra Enikő
lányom halála miatt. Megértettem azt, hogy egészen pontosan, a személyi
horoszkópomból kiolvasható, milyen negatív mentalitással, viszonyulási –
gondolkodási móddal, érzés- mintával járultam hozzá akarva-akaratlanul a
kisbabám halálához, illetve a gyermek halálát követően, a gyarapodó
családom betegségeihez, a családi-párkapcsolati életem anyagi
nehézségeihez és erkölcsi kudarcaihoz, krízishelyzeteihez.
Talán furcsa számodra, de hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy amikor
súlyos élettényekről: magzatfoganási képtelenségről, vetélésekről, nehéz
szülésről, gyermek-betegségekről – elhalálozásról van szó, sohasem
állhatunk meg a fizikai okoknál. Vissza kell térnünk a gyökerekhez,
vagyis a személyi struktúránk finomabb (spirituális) rétegeiben létező,
anyai ágon öröklődő szellemi programokhoz, ez esetben, a gyermek- és
élet-ellenes, anyaság- és család-ellenes spirituális romboló
programokhoz. Bármilyen bonyolultnak is hangzik ez a megnevezés,
valójában nem olyan bonyolult dologról van szó. Csupán arról, hogy a nem
jóslási koncepció szerint elkészített személyi horoszkóp, az önismereti
napló, a meditáció segítségével, a magzatáldással, gyermekszüléssel,
családalapítással, párkapcsolati - családi élettel kapcsolatos,
irracionális félelmeket, szorongásokat, negatív, ellentmondásos
átéléseket és érzéseket, vágyakat feltárhatjuk és feloldhatjuk. Azokat a
láthatatlan belső pszichikai-mentális gátakat, előítéleteket, amelyek
miatt annyira sötétnek, bizonytalannak látjuk a jövőt, a világot, az
életet, azokat a negatív képzeleti - gondolati - érzésmintákat, amelyek
mindaddig manipulálni fogják a háttérből a döntéseinket, és áthúzzák
legszentebb terveinket, romba döntik leghőbb vágyainkat és álmainkat,
amíg fel nem tártuk, és át nem világítottuk a női tudattalanunk
rejtélyes világát. Nem lehetetlen feladat ez, bár sok bátorságot,
kitartást és éberséget követel. De, minden látszat ellenére, ez az
egyetlen célhoz vezető út a boldog családhoz és a derűs élethez.
Azt kell megértened, kedves nővérem, anyám és leányom, hogy a
(többgyermekes) anyaságtól való félelem, a negatív Rák-karmához tartozó,
az anyai ági női ősök által megoldatlan, a generációkat egymással
láthatatlan szellemi szálakon keresztül összekötő spirituális memória
révén önkéntelenül és öntudatlanul továbbörökített életfeladat. Ezt a
finom, alig érzékelhető, tudattalan félelmet nem lehet elfojtani,
elrejteni, pszichológiai-humanista közhelyekkel ki- és bemagyarázni,
elodázni, hosszú évtizedekre elnapolni, hanem csak feltárni,
tudatosítani és tudatosítva felvállalva, belemenni. És éber
önismerettel, egy türelemmel végig vitt, hosszú belső
újjászületési-átalakulási folyamat után (ezt szolgálja a gyermekszülés,
mint újjászületési-teremtési aktus) meghaladni. Az, hogy ezek a
programok ma gyakoribbak és erősebbek, mint régen, nem csoda, hiszen a
zavaros és erőszakos világháborús időket megélt nagyanyáink, déd- és
üknagyanyáink titkos abortuszai, „angyalgyártásai”, 4-5, sőt: akár 10
gyermekes anyaságukkal kapcsolatos lelki és testi fáradsága,
neheztelései és görcsei, férjükkel, közösségükkel, sőt, akár az
Istennel, a sorssal szembeni fenekedései állnak ezek gyökerénél!
Spirituális memóriánk (női tudattalanunk) irracionális módon, őrzi és
továbbörökíti ezeket az emlékeket, akár tudunk erről a jelenségről, akár
nem. Bármilyen külső okkal is próbálod magyarázni azt a torkodat
fojtogató szorongást, amit akkor érzel, amikor gyereksírást hallasz
kamaszlányként, vagy az első menstruációd nyomait meglátod a
fehérneműdön, amikor az első szexuális tapasztalatodon átesel, vagy a
későbbiekben, szerelmesen, boldog szeretőként, feleségként, első
gyermeked érkezésére várva, annak igazi okai és titkai ott lappangnak az
irracionális női képzeleted (tudattalanod) mélyén. A tudattalanodban
(dédnagymamád, nagymamamád, édesanyád megoldatlan anyasági, családanyai
életfeladataiban - rejtett vagy nyílt magzateltevési vágyaiban, titkos,
vagy nyílt kísérleteiben, anyóssal, apóssal, vagy férjjel szembeni
kismamai, családanyai – feleségi nehezteléseiben és megoldatlan
házassági-családi feszültségeiben) rejlő kauzális ok! Én már nem ismerek
például semmiféle náthát, mint betegséget, csak a tudattalan mélyére
leszorított, rejtett agresszivitásom külső megnyilvánulását. És persze
az allergiát, mint a gyermek-és magzatellenes örökletes programoknak a
külső megnyilvánulását. Amitől a civilizált nők egyre jobban szenvednek.
Ezekkel a sorokkal nem kioktatni akarlak, csupán szeretném megértetni
veled azt a metafizikai igazságot, hogy a civilizált lányok és
édesanyáik, nagymamáik, dédnagymamáik, mindannyian ugyanazoktól a hamis
boldogság-tévképzetektől szenvednek, mint te.
Azok a nők, akik, lányaik boldogságáért aggódva, óvva intik őket a „túl
korai” és, és vagy a három-négyszeres gyermekáldástól, nem tudják azt
(hiszen nem kaptak soha, senkitől beavatást az anyaság spirituális
életfeladatába), hogy az emberi személy az őt megszülő édesanyának a
tudattalanján keresztül átszűrődő teremtő őserőknek, a teremtői
képzeletnek a megtestesülése. Ezért az édesanyának tudattalanjába
lesüllyesztett vágy-képeket, titkos és önkéntelen sóvárságokat,
fantázia-képeket, félelmeket, szorongásokat és személyi ambíciókat,
vagyis ezeknek az önkéntelen képi átélését, valamint a tudatos vágyak és
örömök intenzív átélését tartjuk meghatározó ok-csomónak egy születendő
gyermek-ember alaptermészete keletkezésénél.
Bizony, bármennyire nehéz is ezt elhinned és racionális eszeddel
megértened, így van ez, kedves leendő édesanya! Leendő anyaságodtól való
félelmeid igazi okai azokra a képzetekre, vágyakra és félelmekre
vezethetők vissza, amelyek, akárcsak téged, a te édesanyádat
foglalkoztatták tudatosan, öntudatlanul, vagy titokban a biológiai
fogantatásodkor és a fogantatásodat megelőző időszakban!
Alap-természetedben jelentkező diszharmonikus karakterjegyek nem mások,
mint az édesanyád tudattalan lelki vívódásának, a mások előtt rejtett,
diszharmonikus szellemi állapotainak a megtestesülése. Vagyis: a
tulajdonságaid nem mások, mint az édesanyádnak a te biológiai
fogantatásodat megelőző időszakban átélt, titkos vagy nyílt szerelmi -
szexuális vágyainak és önkéntelen (öntudatlan) sóvárgásainak,
kielégületlenségének, gátlásainak, elfojtott ellenséges és gyűlölködő
érzelmeinek, a ki nem nyilvánított nehezteléseinek, a félrevezető és
egymásnak ellentmondó, önáltató gondolatoknak - érzelmeknek a pontos
leképeződése!
De tegyük félre a szemérmeskedést és mennyünk jobban bele valóság
sűrűjébe. És ehhez nézzük meg, hogy miért is lenne szükséged egy olyan,
nem jósláson, hanem sors-feltáráson alapuló személyi horoszkópra,
amilyennek a segítségével sikerült feldolgoznom a gyermekem halálát és
azt követően, nagyon hamar, még három ép és olyan egészséges gyermeket
hoznom a világra, akik közül kettőt ugyancsak otthon, egyedül a férjem
segítségével szültem meg? Elsősorban azért, mert a születési horoszkóp
azoknak a konkrét életfeladatoknak a leírása is, amely személyre szabott
életfeladatok felvállalása segítségével az úgynevezett karma-oldó
képességeink kifejlődhetnek, és amely konkrét életfeladatokat a
bolygóknak a földházakban (a jellegzetes életköröket - életterületeket
jelölő szakaszokban) elfoglalt helye, helyzete és fényszöge alapján
olvasható ki a horoszkópból. Ezen életfeladatoknak a tudatos
felvállalása és végrehajtása adja meg a lehetőséget külön-külön
mindenkinek arra, hogy összhangba kerülhessen saját sorsával, vagyis a
születése körülményei által adott, szellem-fejlődési élet-programjával.
Ezért csak és csakis a horoszkóp segítségével lehet tudatosítani azokat
a személyes életfeladatokat, amelyeknek a felvállalása és végrehajtása
adja meg azt a kulcsot, amellyel egész életünknek a titka kinyitható és
feloldható. Nélküle csak homályos elképzeléseink, megsejtéseink lehetnek
arról, hogy mivel kellene intenzívebben foglalkoznunk az életben és
arról egyáltalán semmit, hogy mivel nem kell egyáltalán foglalkoznunk.
Azt, hogy mire is kellene igazából hangsúlyt fektetnünk, és a leginkább
odafigyelnünk, és amiről más sors- és önmegismerési rendszerből konkrét
értesüléseket nem szerezhetünk. Ezek az életfeladatok jelentik pontosan
azt a bizonyos keresztet, aminek a felvételének a szükségességéről Jézus
beszélt, de figyelem: amiről ugyanakkor azt is mondta, hogy "az én
terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges". Ugyanis tény, hogy mihelyt
tudatosítjuk magunkban és elfogadjuk ezeknek a feladatoknak a
teljesítését, lassan – lassan érdekesnek, majd egyre inkább élvezetesnek
találjuk és minden könnyűvé, sőt: "gyönyörűségessé" válik az életükben.
Hiszen többé nem erőltetjük az öncélú sikereket olyan életterületeken,
amelyekhez igazából semmi közünk nincsen. Nem küszködünk többet olyan
területeken, ahol nincsen semmiféle keresnivalónk, viszont
bemerészkedünk olyan, korábban félve elkerült területekre, ahol
születésünk óta minden kapu nyitva áll előttünk.
Asztrológusi tapasztalatom az, hogy asztrológiai tudatosítás nélkül,
minden ember többnyire igyekszik elkerülni a számára legfontosabb
életfeladatokat. Akarva-akaratlanul elkerüli azok felvállalását, hiszen
azok többnyire veszélyesnek, vagy fölösleges időtöltésnek, esetleg
megalázónak tűnnek a számára. Vagy a másik véglet jelentkezik:
amennyiben ezek olyan tevékenységi formákat jelentenek, amelyekhez
születési adottságai, személyi tulajdonságai és adott életkörülményei
hatására már valamiképpen hozzászokott, kényelemből és rutinszerűen
beléragad, és egész életében csak azokon az életterületeken mozogna
anélkül, hogy azokban valami különlegeset, valami szellemi jelentést
felfedezne.
Az anyai szerepkör egész (egészséges, vagyis egyetemes tudattal
rendelkező) embert kíván, ennek alapja viszont az individuális személyi
tudat, az éber, tudatos, egyéni, önálló döntési-cselekvési - vagyis
valójában, mindenekelőtt imaginációs (értsd: képzeleti) és gondolkodási
képesség. A XIX. század végén elkezdődött és az 1960-as évek végén
kibontakozott un. női emancipációs mozgalmak nagymértékben hozzájárultak
ehhez az intellektuális és emberjogi női önértékelésen alapuló
öntudatosodáshoz, a női individualizációs fejlődési folyamathoz, de
korántsem volt elég. Egyetemes felelősségtudat és egészséges, élet-és
természet-centrikus erkölcsi értéktudat hiányában, az emancipáció által
nyújtott egocentrikus női kultusz csak merő külsőség, illetve
egészségtelen önimádat és önféltés marad. A modern világban egyetlen
ifjú hölgy sem arról álmodozik, hogy termékenységének virágában (18 - 28
évesen) gyermekeket fog szülni, és így, egészséges kismamaként és fiatal
családanyaként egészséges és boldog lenni. Vajon miért? Mert nem
rendelkezik (az anyaság, a szülés, gyereknevelés életfeladatába való, az
archaikus időkben még anyáról leányra szálló, bizonyos rítusok,
szertartások formájában átadott beavatás hiányában) semmiféle, a saját
személyi sorsrendeltetésére vonatkozó információval. Nem tudja, mit
kezdjen lelkiismerete szerint magával, mint nővel, mint a Szeretet
őselvének a megtestesülésével, és hiányzik (mágikus tudattalanja mélyére
van szorítva) a gyermek utáni vágya, vagy ha ez az egészséges ösztön
mégis csak pislákolna benne, nem meri barátai és barátnői előtt, de
sokszor még a szülei előtt sem felvállalni. Helyette inkább a
világi-karrierépítő ambíciói és a józannak képzelt, anyagi
egzisztencia-teremtő, pragmatista tervei vezérlik és irányítják
gondolati és érzésvilágát.
Szeretnék most idézni egy korábbiakban írt cikkemből, amelynek alapját
egy olyan, család-pszichológiai témájú könyvképezte, amelyet, amint
megláttam, nyomban el is olvastam, és amelyre néhány gondolat erejéig
reagálni szeretnék ebben az írásomban is. A könyv címe: „Anyák és
lányaik”, a szerzők amerikai pszichológusok és felnőtt lánygyermekekkel
rendelkező édesanyák, közzétették annak a kutatásnak az eredményeit a
művükben, amelyet számos olyan élettörténetből, beszámolóból,
naplórészletből, levélből, interjúból állítottak össze, amelyben a XX.
századvégi amerikai középosztálybeli anyák és lányaik a saját életükben
bekövetkezett változások kríziseiről mesélnek. Ezek a beszámolók
rávilágítanak arra, hogy az anyával való viszony generációkon ível át,
és mintát ad – pozitív és negatív értelemben – a saját gyerekeinkhez
való viszonyulásunkhoz. A könyv hiteles embermeséiben nyomon követhetjük
azt az öntudatlan szabályszerűséget, hogy a felnőtt nők szükségszerűen
megismétlik ugyanazokat a viselkedési módokat, amelyeket nem vettek jó
néven saját anyjuktól. Sok anya történetében előfordul az, hogy az
áldatlan anya-lánya kapcsolat a felnőtt nőből azt váltja ki, hogy
tudatosan egész másképp neveli lányait, mint ahogyan őt nevelték, de az
eredmény mégis az lesz, hogy amikor az ő gyermekei, főként lányai
megnőnek, a viszony éppen annyi és olyan súlyos konfliktusoktól terhelt,
mint amit el szeretett volna kerülni.
Családi viszonyrendszerünk, de különösen az édesanyánkkal való
viszonyunk feldolgozása fontos határkő a személyi fejlődésünkben,
önismeretünkben és felnőttkori énképünk, személyi (leendő családanyai)
öntudatunk kialakításában. A nyílt konfrontáció, az őszinte beszélgetés
és a múlt sérelmeinek, gondjainak az egyértelmű tisztázása
kiindulópontja lehet egy új minőségű, régebb felnőtt –és újonnan felnőtt
viszonynak, amelyre anya és felnőtt lánya között egy egészen másfajta
kommunikáció és érintkezési forma lesz jellemző. Egy olyan átalakult
kapcsolat, amely a kölcsönös személyiség-tisztelet és barátság felé
halad, és amelynek alapja az anyák részéről az a felismerés, hogy a
lányuk felnőtt, önálló döntéseket hozó, önálló élettel és sorssal
rendelkező autonóm lény, és semmi joga nincs az anyának a 21 éves
felnőtt lányával szemben és nem is vezet semmi jóra az, ha beleavatkozik
az életébe. Hogy a lányát irányítsa, kritizálja és befolyásolja,
manipulálja az általa elképzelt boldogság-koncepciók szerint. Olyan
felszínes, mindössze a változó fogyasztói mentalitásokra jellemző
(divatos) boldogság – koncepciók alapján álló (a szellemi tisztánlátást,
bölcsességet: az egyetemes törvények és a két önálló individuum: anya és
lánya átöröklött személyi életfeladatainak az ismeretét nélkülöző)
„anyai” ambíciók szerint, amelyek az anyáétól eltérő, más
temperamentummal, lelki-szellemi struktúrával rendelkező, és teljesen
más sorsprogrammal, életúttal rendelkező felnőtt lányra általában nem is
találnak!
A lánygyermeknek pedig, meg kell tanulnia az önállóságot, az egyéni
döntések kockázatának a felvállalását, és azt, hogy a neveltetése
hiányosságait, amelyből esetleg a leendő anyaságával kapcsolatos
ellenérzései erednek, illetve az anyjához való túlzott ragaszkodást, az
anyai elképzeléseknek és akaratnak való reflexszerű alárendelődést (vagy
bizonyos esetekben az anya személyének a haragos elutasítását!)
átalakítsa éber szeretetté, amely aztán a későbbiekben egy egészen új
párkapcsolati - családi - hivatásbeli mentalitás alapja lehet.
De miért ragaszkodnak értelmes, középkorú nők felnőtt, önálló életet élő
lányaik irányításához, a (leendő, forrón vágyott, vagy rejtetten és
aggódva elutasított) nagymamai szerepkör leple alatt, a lányaik
házaséletébe való beavatkozáshoz, az unokák gondozásának, azok
nevelésének a gyakori esetekben teljes mértékű kisajátításához? Ennek a
lelkiismeret furdalásban is gyökerező, negatív mentalitásnak az okai
szintén a személyi horoszkópból kiolvasható örökletes gyermek- és
családellenes romboló programokban keresendők. Az anyai ágon öröklődő,
élet- és magzat-ellenes programok feltárásának és az egyetemes törvények
ismeretének a hiányában, nem tudja azt, hogy az élete legfontosabb
szerepét éli, amitől nemcsak fizikai - lelki - szellemi egészsége,
boldogsága, hanem lelki üdvössége, megváltása, vagyis a személyi
sorsbeteljesülése függ. Ugyanakkor, az ifjú anyának a kezdetben egyfajta
kis terhet is jelent a baba határtalan türelmet, és ugyanakkor sok
bölcsességet és bátorságot, éberséget, határozottságot igénylő
gondozása. Nem is beszélve a szeretői-házastársi élet nehézségeiről,
amelynek fontosságáról, jelentőségéről ugyanúgy nem kaptak
felvilágosítást az ifjú leányok és fiúk, akárcsak a leendő szülői szerep
értelméről és rendeltetéséről. Ezért az aggódó fiatal kismama, vagyis a
tudattalanja mélyére leszorított agresszivitását, érzelgős okoskodásba
rejtő új anyuka, a belső szorongásait jelző gyerekbetegségek kezelésére
a legjobb szakorvosokat keresi fel, remélve, hogy azok a vacak vírusok,
baktériumok megdögölnek a sok antibiotikumtól és a légúti fertőzéseknek,
a sok láznak, gyulladásnak, nátha váladék-termelésnek és köhögésnek vége
szakad. Majd, egzisztenciális - karrieri szükségleteire hivatkozva,
mielőbb pótmamát keres a babának közvetlenül a szülés után (de legkésőbb
2, vagy 3 évre rá) munkába áll, és minél kevesebb gyereket vállal,
nehogy „rabszolga szülőedénnyé” válva, a sok gyermekgondozás kettétörje
az életét, ahogy azt nagyanyjától, édesanyjától látta, vagy a mások
élettörténetéből számára kiderült. Ezért, akkor akarja odaadni magát
újból az anyaságnak, amikor már késő, amikor már, 17-18 éves ifjakként,
kirepülő félben vannak a fiókák (van az egyke fióka) a fészekből, vagy
már el is hagyták a családi otthont és új családot alapítottak. A sajgó
szeretet- és gondoskodásvágy, a kellő időben és a természetes három-négy
gyermeknek a maximális személyi felelősséggel (Nem az anyára – anyósra,
orvosra, dadákra áthárított) és odaadással, napi sok órás
gyermek-felügyelettel meg nem élt anyai szerepkör hiánya kínozza a
leendő nagymamák lelkét. Hogy miután hasztalan próbálja felnőtt
gyermekét infantilis önállótlanságra nevelve egy életre magához
láncolni, képes elmarni valamennyi szexuális-szerelmi partnerét a
felnőtt leánya mellől, és finnyáskodva válogatni amaz helyett a
vőlegények között. Majd, amikor bele kell törődnie abba, hogy fia-leánya
már nem őt szereti a legjobban a világon, hanem egy ellentétes nemű
lényt, akivel az aggódó jó tanácsai ellenére is hajlandó összekötni az
életét, önkényeskedve bevonul az újdonsült házaspár életébe, és az
unokái boldogságára hivatkozva, kisajátítja a fiatalok magánéletét.
Annyi irracionális „szívek harca”, annyi fölösleges dráma, konfliktus és
annyi tragédia, válás, csalódás, annyi betegség és anyagi-érzelmi
veszteség, halál és szerencsétlenség származik a civilizált világban
ebből a korrupt, önző, negatív, szellemtelen (istentelen) mentalitásból,
hogy a hollywoodi filmrendezők sohasem maradnak ábrázolni való,
megrázóan humánus konfliktusok nélkül, és akad ihletője a családi
drámákról regélő szappanoperáknak is.
És akkor mit lehet tenni, hol lehet elkezdeni a változást? Hogyan
lehetünk boldogabbak, egészségesebbek nőként, anyaként, mint ősanyáink?
Mi az, ami rajtunk múlik, mi az, amin képesek vagyunk változtatni azért,
hogy az életünk, a sorsunk is megváltozzon, hogy egészséges, boldog
családi életet élhessünk? A hozzáállásunkon, az alapállásunkon kell
változtatnunk, mert ez az, ami rajtunk múlik. Az, hogy képesek vagyunk-e
megtisztítani anyai képzeletünket, azt a homályos, irracionális
érzelmekkel és vágyakkal teli érzés- és gondolatvilágot, amelyből az
egész Teremtés ered. Nem, nem kell megijedni attól a gondolattól, hogy
teremtő vagy, hogy gondolataiddal, érzéseiddel, emberi sorsokat,
életeket teremtesz - és pusztítasz is - el. Tudom, szokatlan gondolat ez
számodra, de ez akkor is így van, ha nehéz elfogadnod és megértened.
Akkor is csak ezen a ponton veheted kezedbe az anyai sorsod irányítását,
ezen a ponton alakíthatsz egy kreatív, termékeny párkapcsolatot, és ezen
a ponton foganhatsz, szülhetsz és nevelhetsz egészséges gyermekeket.
Mindaddig, amíg nem az egyetemes törvények szerint élsz és gondolkozol,
a többgyermekes anyaság gondolata rémisztő marad számodra továbbra is,
mert társulni fog hozzá a tudatodban a lemondás (ugyan miről is?), a sok
szenvedés, fájdalom, temérdek házimunka, sütés-főzés, lótás-futás, no
meg egy akaratos, házsártos, vagy éppenséggel tutyi-mutyi, esetleg
impotens férj, aki még virágot sem képes hozni a névnapodon. Ez lenne a
boldog anyaság?
A teremtés eredeti logikáján alapuló, illetve az attól eltérő, vagyis a
helyes és a helytelen lét-látáson és életfelfogáson, vagyis a
tradicionális és a spirituális koncepciók szembenállásán, illetve
valamelyikük elfogadásán és a másiknak az elvetésén múlik minden.
Természetes (gyümölcsökben, zöldségekben gazdag), húsmentes
táplálkozással, kávé, cigaretta, alkohol nélkül is lehet élvezetes. Sőt.
Még csak amúgy az élvezetes, hiszen csak az egészen fiatalok, akik
személyesen nem ismerik a betegségeket, és mindent megtesznek azért,
hogy megismerjék, csak ők merik azt tagadni, hogy az élet egészségesen
élvezetesebb. Lehetséges élvezet- és jókedvserkentő szerek nélkül,
természetesen étkezve, vagyis sütés – főzés nélkül és minimális
edény-mosogatással, testi örömökben részesülni és közben jó erőben,
egészségben maradni egészen öregkorunkig, bármennyire is hihetetlennek
hangzik ez. De ezek nem mesterséges élvezetekkel, cukorkával,
süteményekkel, csokoládéval előidézett testi örömök, hanem olyan
harmonikus szerelmi-szexuális együttléteket jelentenek, amelyekre a
természetes (sütés és főzés nélküli) étrend segítségével és az időben és
térben jól elhelyezett, és ugyanakkor szeretettel adott, éber
(gyermekeink érték- és felelősségtudatának a kialakítását célzó),
atyai-anyai pofonokat is megengedő, felelős gyereknevelés mellett elég
idő, hely és lehetőség adódik. Bizony, marad elég időnk a párunkra,
arra, hogy igazi szeretetet áramoltassunk neki, ahelyett, hogy mi
várnánk el tőle, a Fény megtestesítőjétől azt, hogy a zavaros
tudattalanunkat átvilágítani és a szellemünket – lelkünket - testünket
megtermékenyíteni hivatott – számunkra sokszor méltóság-sértőnek és
zavarónak érzékelt - kíváncsiskodása és férfiúi tapasztalataiból eredő,
találó értelmezései helyett, hamis, de kellemesen hangzó, romantikus
szerelmi vallomásokat tegyen tűzpiros rózsacsokrokkal a kezében.
Mert bizony a romantikus érzelgősség helyett az intim, idillikus
nyíltság, az egymásra való odafigyelés, rejtett félelmeink, sóvárgásaink
őszinte feltárása teszi harmonikussá, gazdaggá és értelmessé, vagyis
termékennyé és ez által teljessé a párkapcsolatot. Csakis ez a
mentalitás tehet minket, nőket odaadó szülőkké, hiszen nem lehet jó
szülő az, aki nem jó szerető, vagyis, aki nem képes befogadni a párjában
többletként létező Fényt és áramoltatni a párja felé a benne természetes
többletként létező, az igazi Szeretetet. Aki nem képes a férfitől be és
elfogadni azt a Fényt, amely nem csupán elméleti, intellektuális
(természetromboló, - kizsákmányoló, értelmiségi „szakképzettség”), hanem
az egész létezés egységét, rendjét, tágítását, és gazdagítását szolgáló,
veleszületett szellemi tudás. És aki nem képes a párja felé áramoltatni
azt a Szeretetet, amely nem a látszatszelídség, az érzelgős humanitásunk
leplébe burkolt gyávaság és vallásos színpadiasság, hanem éber hiten
alapuló odaadása a bennünk levő, és általunk (is) megnyilvánuló, pozitív
teremtő Lét-akaratnak, az egyetemes emberi rendeletetésünket őrző, éber
lelkiismeretünknek.
Annak a nőnek tehát, aki képessé teszi magát arra, hogy így élje meg az
élete és a párkapcsolata mindennapjait, annak, még hogyha el is veszett
„valahol az időben” – nála, vagy már az édesanyjánál az ő megfoganását
követően - a megyetermékenyülési képessége, előbb – utóbb, de vissza
fogja kapni azt. És akkor nem kell aggodalmasan a legenyhébb hűléstől is
rettegnie, amiatt, hogy ez elronthatja az orvosok és laboránsok által
mesterségesen megtermékenyített és embrióként a méhébe ültetett női
petesejtnek az orvosilag erre előkészített méhében való megkapaszkodási
és életre kelési esélyeit. |
