Ha a gyermek az IKREK jegyében született
május 21. – június 21.

Az Ikrek baba
Emellett az aranyos baba
mellett nem lehet pihenni! Az esti elalvás kész cirkusz. Általában korán tanul
meg beszélni, valószínűleg mászni, majd járni is. Mivel rendkívül mozgékony,
egy percig se vegyük le róla a szemünket, csak így kerülhetőek el a kis
balesetek. Értékeli a változatosságot és a barátokat. Minden nap más helyre
kívánkozik, szívesen ül például autóban, vonzódik a vendégségekhez, a
társaságokhoz, a látogatásokhoz, a különböző színű játékokhoz. Valósággal
élvezi az életet. Élénk figyelemmel kíséri a körülötte zajló eseményeket, és
rendkívüli mértékben igényli a társaságot. Amit lát és hall, azt a későbbiekben
javarészt rögtön tovább is adja, mivel igen lényeges számára, hogy az
aktualitásokról ő tájékoztathassa elsőként környezetét. Érdemes már akkor is
sokat beszélni hozzá, amikor ő maga még csupán mimikával és hangokkal képes
visszajelezni. Gyorsan tanul, keveset betegeskedik, érdeklődő, mozgékony.
Kedvence a játéktelefon, a rímes mondóka, szívesen nézelődik a kiságyából.
Gyors mozgású, nem nagyon érdeklődik az ételek iránt, inkább azzal is játszik.
Hajlamos a nap végéig ébren lenni. Mozgékonyságából adódóan nevelése sok
türelmet és odafigyelést igényel. Fontos, hogy nap, mint nap biztosítsuk
számára a megfelelő mozgáslehetőséget és levegőzést, különben nem lehet vele
bírni. A mozgáshoz teret engedő, bő ruhák illenek hozzá. Szüleinek gondoskodniuk
kell az elegendő mennyiségű játékról, amellyel boldogan elfoglalja magát, mert
az unalmat nem viseli el, szinte fél tőle. A rendszeres tevékenységekre, a
szokásrendszer elfogadására elég nehezen vehetjük rá, ám éppen azért, mert
igencsak könnyen motiválható, az Ikrek gyermek számára fontos a jó napirend
kialakítása. Mindig gondoskodni kell arról, hogy eleget pihenjen, mivel a sok
élmény intenzív befogadása és feldolgozása során hajlamos túlfárasztani magát.
Elalvás előtt teremtsünk körülötte nyugodt körülményeket, és türelmesen,
nyugodtan várjuk ki, amíg lassan lecsendesedik.
Az Ikrek gyermek
Amint az Ikrek-szülött
nagyobbacska lesz, szülei megtapasztalhatják, hogy a kitartás és a rendszeretet
nem tartozik legfőbb erényei közé. Egyszerre több dologba is belefog, közülük
sokat félbehagy, hogy máris új kaland után nézhessen. Hogy időben leküzdjük az
állhatatlanságra és felületességre való hajlamát, az elkezdett foglalatoskodás
befejezésére kell biztatni, bár hiba lenne ráerőltetni, hogy egy időben csak egy
dologgal foglalkozzék. Erre egyszerűen nem képes; az Ikrek ugyanis akkor éri el
a legjobb eredményt, amikor egyik feladatról a másikra ugrálhat, érdeklődése
pedig hol nő, hol apad. Szereti a játékokat és elvárja, hogy mindenki játsszon
vele. Nagy csevegő, jó néven veszi, ha sokat beszélnek hozzá. Emlékezőtehetsége
kitűnő, elméje kifejezetten élénk. A gyermekközösségekbe többnyire jól
beilleszkedik, sok barátot szerez, igaz, váltogatja is őket. Bár a
hangyaszorgalom távol áll tőle, gyors felfogásának köszönhetően nemigen akad
problémája a tanulással. Az alapos, elmélyült ismeretszerzés helyett sokkal
szívesebben választja az információk könnyed felcsipegetését, ez pedig
hajlamossá teheti a felületességre is. Dolgozataiban az Ikrek valószínűleg
hosszú oldalakon keresztül fejti ki véleményét, ám annál kevesebb konkrétummal
támasztja alá; a tényeket rendszerint unalmasnak találja. Kiváló
felfogóképessége mellett figyelme nagyon hamar alábbhagy. Mindig új feladatra
van szüksége. Humora és fantáziája miatt elbűvölő gyermek. A kemény felszín
alatt nagy lélek bújik meg. Növekedése során, mint mindenki más, az
Ikrek-gyermek is egyre gyakrabban kerül önálló döntéshelyzetbe. Ez pedig nem
ritkán problémát jelent számára, ugyanis egy-egy lépés mellett és ellen egyaránt
rengeteg racionális, logikus érvet képes kiagyalni. Végül aztán az önmagával
folytatott belső vitába belefáradva fejest ugrik az eseményekbe, vagy ha
teheti, halogató technikát választ.
Az Ikrek kamasz
Kamaszként képes a
javára fordítani a kialakult helyzetet, így mindig ügyesen kivágja magát.
Ösztönözni kell, hogy végigvigye a dolgokat, amelyekbe belekezdett, ugyanis az
állhatatosság nem tartozik az erényei közé. Szereti az egyenrangú
tárgyalófeleket.
Jelképvilága:
Erősségei:
Gyengéi:
A jótündérek ajándéka: Jó
beszédkészség, igaz barátságok. Képes bárkit levenni a lábáról.
Álma: Szeretne híres lenni és sokat utazni.