|
|
|
|
 |
|
 |
|
|
|
Vashiányos
vasgyúrók
Fejlesztő játékok, kifestők,
dalocskák és megannyi más módszer segít minket, hogy
gyermekünket már kicsi korától "tréningezzük" az
első nagy szellemi megpróbáltatásra, az általános
iskola első osztályra. Magunk előtt látjuk, hogy pár
év múlva a padból kiesve jelentkezik, és sorra hozza
a piros pontokat. A jó iskolai teljesítmény
megalapozásához azonban nem csak a szellemi, de a
valós, fizikai táplálékra is ugyanúgy oda kell
figyelnünk. Azok a gyerekek, akik az első három
életévükben nem kapják meg a szükséges napi 8mg
vasat, később problémákba ütközhetnek a tanulás
terén.
|
|
A Magyar Gyermekorvosok
Társasága 2010-ben végzett hiánypótló kutatása
szerint hazánkban az 1 és 3 éves gyerekek 35%-a
nem kapja meg a számára szükséges vasat . A hazai
felnőtt lakosságra jellemző rossz táplálkozási
szokásainkat gyermekeink is átveszik, ahelyett,
hogy mi változtatnánk saját, rossz szokásainkon,
illetve olyan speciális ételeket adnánk nekik,
melyek kifejezetten számukra fejlesztettek ki.. |
A vas az emberi szervezet
számára minden életkorban nélkülözhetetlen ásványi
anyag. Amellett, hogy felhasználjuk a
pajzsmirigyműködéshez, vérképzéshez, az
idegrendszer és az agy fejlődésében és működésében
is nagy szerepet játszik.
A kisgyermekkorban a vashiányos táplálkozás éppen
ezért az agy és az idegrendszer fejlődését is
befolyásolja, ezért a gyerekeknél a súlyos
vérszegénység mellett a későbbiekben akár tanulási
nehézségek, viselkedési zavar is felléphetnek. Az
alacsony vasbevitel jelei nem jelentkeznek rögtön,
a hiánynak főleg hosszú távú következményei
vannak. Sajnos, az utólagos vaspótlás a hosszan
tartó, lappangó vashiány által okozott károkat már
nem tudja helyreállítani, ezért fontos a
kisdedkori vashiány megelőzése, mégpedig vasban
dús táplálkozással. |
|
Milyen ételeket
adjunk 1 és 3 éves kor közötti gyerekünknek,
hogy megkapja a megfelelő mennyiségű vasat?
Semmiképpen nem felnőtt
menüben kell gondolkodnunk, hiszen ebben a
korban nem lehet a gyermek étrendje ugyanaz,
ami szüleié. Figyelnünk kell arra, hogy olyan
számukra gyártott élelmiszerekkel egészítsük
ki a menüt, amelyek életkoruknak megfelelően
optimális arányban tartalmazzák a szükséges
vitaminokat és ásványi anyagokat, így a
nélkülözhetetlen vasat is (pl. gyerekital). A
tehéntejben nagyon kevés a vas, ráadásul a túl
korai tehéntej adás fokozza az allergia és a
cukorbetegség kialakulását, ezért a
szakemberek azt javasolják, hogy a kicsi 2-3
éves kora előtt ne fogyasszon rendszeresen
tehéntejet. Ahhoz, hogy elkerüljünk a
vashiányt, 1 éves kor felett helyettesítsük a
tejet tejalapú gyerekitallal. |
Mennyi vasra van
szükségünk?
6 hónapos korig napi 6 mg
6 hónapos - 3 éves kor között napi 8 mg
4 - 60 éves kor között napi 10-15mg |
 |
|
 |
Azt is érdemes
megnéznünk, hogy a zöldségek,
gyümölcsök, állati eredetű élelmiszerek
mennyi vasat tartalmaznak. Természetesen
nem kell kicsi táblázatokkal
futkároznunk a boltokban, hogy miben,
mennyi vas található, ehelyett elég, ha
megjegyezzük, melyek azok az
élelmiszerek, melyekről köztudott, hogy
vasban gazdagak.
Érdemes
odafigyelnünk arra, hogy vannak olyan
tényezők, amelyek befolyásolják a vas
felszívódását és beépülését a
szervezetbe. A vasban gazdag növényi
élelmiszerekből (mák, olajos magvak
pisztácia, kesudió, brokkoli, aszalt
sárgabarack, szárazbab, spenót, sóska)
csak 5% vas szívódik fel, míg az állatú
eredetű élelmiszerekből 15% (vörös
húsok, máj, tojássárgája).
Ahhoz, hogy
kisgyermekünk számára megfelelő
vastartalmú étrendet biztosítsunk,
szüksége van napi 3 főétkezésre és 2
kisétkezésre. Mindez nem csak a
megfelelő energia és tápanyag
ellátottság miatt fontos, hanem
biztosítja a baba rendszeres és
egészséges táplálkozását. Mindezen felül
fontos a változatosság. Az 1 és 3 év
közötti gyerekek már igénylik, hogy
különböző színű, állagú, illatú ételeket
kapjanak. |
|
Hogyan
állítsunk össze megfelelő vastartalmú
menüt a baba számára?
Mind a 3
főétkezés (reggeli, ebéd, vacsora)
tartalmazzon állati eredetű fehérjét.
Ez lehet tejalapú ital, tejtermékek
vagy hús, húskészítmény. Ha tejalapú
italt adunk pl. reggelire, akkor már
nem szükséges felvágottat, vagy sajtot
adni, viszont ha csupán teát, vagy
gyümölcslét adunk inni, akkor
mindenképp adjunk húskrémet, májkrémet
vagy sajtot a reggelihez.
Lehetőség
szerint a reggeli és vacsora
alkalmával adjunk 2-2 dl tejalapú
italt, melyből a vas 70%-osan szívódik
fel és ebédre húsféléket. Húsból az
egyszeri adag 30-60g. Emellett
adhatunk még joghurtot, sajtot is,
20-30g mennyiségben.
Minden nap 3
alkalommal adjunk zöldséget vagy
gyümölcsöt. Szerepeljen naponta
egyszer legalább a zöldség főzelék
vagy friss zöldség formájában (pl.
reggeli szendvics mellé paradicsom). A
gyümölcsöket főként frissen reszelve,
kis darabokra vágva adjuk, kerüljük a
cukrozott befőtteket és
gyümölcsleveket. |
 |
 |
A heti menü
tervezésekor ügyeljünk a
következőkre:
-
hetente 3
alkalommal adjunk burgonyát
önállóan köretként vagy vegyes
főzelékként (pl. paradicsomos
burgonyafőzelék)
-
hetente
egyszer mindenképp adjunk halat
(lehetőség szerint tengerit)
-
hetente
maximum egyszer adjunk
tésztaféléket (pl. túrógombóc,
milánói spagetti, stb.)
-
2-3 hetente
mindenképpen adjunk májból készült
ételeket
-
tehéntej
helyett adjunk a babának vasban
gazdag gyerekitalokat, melyeket
külön az ő igényeik szerint
állítottak össze
-
Kerüljük a
bő olajban sült, azaz rántott
ételeket! Javasolt, hogy maximum
kéthetente kerüljön a babamenübe
-
Tojást
hetente 3 darabot javasolt adni.
Magas koleszterin tartalma miatt a
tojássárgája nem tesz jót a
babáknak.
|
|
|
|
Magyar Gyermekorvosok Társasága
www.gyermekorvostarsasag.hu |
|
 |
 |
 |
|
|