|
Azóta folyamatosan
gond van a bilizéssel. Próbálja visszatartani, ameddig csak bírja, így
újra és újra kialakul ugyanez a probléma. Anyukája mindennel
próbálkozott már kétségbeesésében: visszaadta rá a pelenkát, meleg vízbe
ültetve kakiltatta, hashajtó lekvárt etetett vele, de a problémától csak
nem sikerül szabadulni.
A székrekedés különböző
formái alaposan megkeseríthetik család életét. Nem csak a gyerek
egészsége miatti aggodalom és a kellemetlen testi tünetek okolhatók
ezért, hanem az a szomorú tény is, hogy az ürítés amúgy teljesen
hétköznapi témája központi jelentőségre tesz szert.
Hogyan léphetünk ki az ördögi körből? Mitől remélhetünk enyhülést? A
szülők leggyakoribb kérdéseit Dr. Koszó Péternek, a Heim Pál
Gyermekkórház gyermeksebész főorvosának tettük fel. Ő vezeti a
székürítési zavarokban szenvedő betegek vizsgálatával foglalkozó
manometriás szakrendelést.
Aggasztó-e, ha
a csak anyatejet kapó baba napokig nem kakil?
– Most is jár hozzám egy teljesen egészséges kisbaba, aki csak
anyatejes, és már nyolc napja nem volt széklete, de mivel jól van, nem
nyúlunk hozzá.
Ennek ellenére azt ajánlom, hogy négy nap után mindenképpen mutassák meg
az anyatejes babát is a háziorvosnak. Igaz, hogy száz csecsemő közül
legfeljebb egynél-kettőnél van szó komoly gondról, de ennek sem szabad
elsikkadnia. A háziorvos egyszerű hasmegtapintással, esetleg
popsivizsgálattal tudja eldönteni, hogy érdemes-e szakorvoshoz küldeni a
gyereket, vagy nyugodtan lehet még várni.
Kaphat a
gyerek bélcsavarodást?
– Minden szülőt ez aggasztja a legjobban. A bél teljes elzáródásától,
elterjedt nevén az úgynevezett bélcsavarodástól félnek, és ha négy-öt
napig nincs széklete a gyereknek, olyan pánikba esnek, ami a kicsit is
komolyan megijesztheti. Fontos tudatosítani, hogy a székrekedés
hátterében az esetek többségében nincs szervi eltérés. Arról azonban meg
kell győződni, hogy valóban így áll-e a helyzet, különösen újszülött- és
fiatal csecsemőkorban. A széklet akadálytalan kiürítését akadályozó
elváltozás műtéttel jó eredménnyel orvosolható, ha időben felismerik.
Mi számít
székrekedésnek?
– Nem jó, ha a gyerek három napnál hosszabb ideig nem megy el kakilni,
mert ilyenkor túlságosan megkeményedik a széklete, és nehéz, fájdalmas
lesz kipréselnie. Sajnos az előző fájdalmas székelésre emlékezve
ösztönösen összeszorítja a popsiját, és elnyomja a késztetést. Ennek
következtében kitágulhat a végbél, ami így később egyre tovább, egyre
nagyobb mennyiségű székletet tud tárolni, anélkül, hogy az ingert
érezné. Ennek megakadályozására célszerű beöntést vagy esetleg
glicerines kúpot adni. Eredményes beöntés után megnyugszik a kis beteg,
és könnyebben együttműködik a családdal és a kezelőorvossal.
Kaphat a
gyerek hashajtót?
– Ha már napok óta nincs széklete, a szájon át bevett hashajtó általában
nem segít – csak felül „dolgozik”, és hascsikarást okoz, illetve olyan
hasmenés lehet a következménye, ami nagyon megviselheti a szervezetét.
Ha az élelmi rostokban gazdag étrend, a sok mozgásra lehetőséget nyújtó
napirend nem javít a helyzeten, három-négy nap múlva beöntést kaphat, ha
ez sem eredményes, az átmeneti gyógyszerszedés segíthet. A hashajtó csak
ideiglenes megoldás lehet, mert hozzá lehet szokni. Arra viszont jó
lehet, hogy a könnyű székelés élményével oldja a félelmet a fájdalmas
kakilástól.
Így kell beöntést
adni
Gyógyászati segédeszközök boltjában kapható, gyerekeknek szánt
beöntőlabdára lesz szükségünk. Különböző méretűek léteznek – érdemes
legalább háromdeciset választani, mert akkor nem kell több alkalommal is
megismételni a műveletet. Langyos, sós folyadékot kell felszívni a
labdába. Még hatásosabb, ha egy-két kávéskanálnyi paraffinolajat is
keverünk bele, mert ez lazítja a megkeményedett székletet. Ezután
bekenjük a toldalékcsövet vazelinnel, és kíméletesen a végbélnyílásba
vezetjük. A folyadék beadása után tíz-húsz másodpercig összeszorítjuk a
popsit. Ezután érdemes bilire ültetni a gyereket, ahol nemsokára
fájdalom nélkül meg is születik az eredmény. Fontos tudatosítani, hogy a
beöntés nem büntetés azért, mert nem kakilt, hanem segítség. Mindezt
bármely ügyeletes kórházban elvégzik, de a gyereknek jobb, ha otthoni,
nyugodt környezetben vészeli át.
Hagyjuk abba a szobatisztaságra
szoktatást?
– Sok gyereknél valóban a pelenkáról való leszoktatás idején alakul ki a
székrekedés. Ha ez megoldás, akkor egy darabig valóban érdemes
visszatérni a pelenkához. Ebben az esetben is ajánljuk fel minden
étkezés után húsz-harminc perccel a bilire ülés lehetőségét. Ugyanis
általában ilyenkor jelentkezik székelési inger, így nagyobb az esély a
sikerre.
Hol rontottam el?
– Sokféle gyerek és
sokféle szülő küszködik ezzel a gonddal, senkinek sem érdemes hát magát
hibáztatnia. Vannak gyerekek, akik már attól is begörcsölnek, ha bilire
kell ülniük, és vannak, akiknél egyetlen keményebb, fájdalmasabb széklet
okoz olyan pszichés görcsöt, amely hosszú hónapok alatt oldódik csak
valamelyest. A székrekedés megszüntetése akár fél évig is eltarthat! A
legfontosabb, hogy nyugalmat árasszon magából a szülő, és ne azt
éreztesse, hogy most valami szörnyű probléma van vele – ha a gyerek
érzi, hogy számíthat a szüleire, akkor benne is oldódik az a lelki
görcs, amely az esetek nagy részében többek között felelős a
székrekedésért.
6 tipp, hogy könnyebb legyen
1. A kisebb gyerekeket csak szűkítővel
szabad WC-re ültetni, mert anélkül állandóan egyensúlyozniuk kell, ami
komoly munka, és lehetetlenné teszi a lazítást.
2. A bilizést semmiképp sem szabad erőltetni! Ha nem akar ráülni, ne
erőltessük.
3. A bilizés ne legyen büntetés, de jutalom sem jár érte!
4. Ne adjunk a gyereknek csokit, kakaót, nagy mennyiségű rizst, mert
ezek székrekedést okozhatnak.
5. Rendszeres, rostban gazdag ételek, naponta a korának megfelelő
folyadékmennyiség és sok mozgás! Vannak olyan ételek, amelyek sokat
segíthetnek: gyümölcs, joghurt, kefir, korpás kenyér, keksz, müzli,
csíra, szorbitot tartalmazó diabetikus lekvár.
6. Naponta legalább két óra intenzív mozgás, lehetőleg két részletben.
És ha nem bírja visszatartani?
Látszólag ezzel éppen ellentétes probléma a széklet visszatartásának
képtelensége, amikor egy nagyobb gyerek alsóneműjén állandóan
kisebb-nagyobb székletfoltok vannak. Pedig a baj gyökere gyakran
ugyanaz! Az elhanyagolt székrekedés miatt előfordulhat, hogy egy gyerek
végbele annyira kitágul, hogy az ott összegyűlt székletet képtelen
kiüríteni, és az – mint egy dugó – elzárja a széklet útját. Ilyenkor az
újabb adag híg széklet emellett a dugó mellett kicsorogva távozik –
mindenféle inger nélkül! Ez minden gyereket megvisel, hiszen az érezhető
szag miatt csúfolni kezdik a többiek. Szakszerű beöntés hatására
fokozatosan elmúlnak a tünetek!
KISS ERIKA
DIETETIKUS TIPPJE
Áztasson be egy kis aszalt szilvát este, és másnap reggel éhgyomorra
kínálja meg a gyereket ezzel az édes, kellemes ízű lével. A szilva
hashajtó hatása az esetek nagy részében garantált sikert hoz – ráadásul
magas vastartalma miatt igazán egészséges szörp lesz belőle!
Segít a barna
gyurma!
Kőtörő Emese
pszichológus: Kultúránk furcsa módon viszonyul a széklethez. A kaki a
gyerek kincse, csoda, amelynek az egész család örül, amikor kijön. Majd
azonnal elvesszük a gyerektől, mert piszkos és büdös, ezért kidobjuk.
Sok gyereket ez összezavar. Most akkor jó vagy rossz, amit csinált?
Kétéves korban gyakori, hogy székrekedéssel küzdenek a gyerekek, például
ha túl korán kerülnek közösségbe, nem tudnak ott lazítani, nincs meg
bennük az a bizalom, ami a nyugodt, könnyű székelés alapfeltétele.
Másrészt ebben az életkorban kezdjük elvárni, hogy megtanuljon uralkodni
indulatain. A szülő ilyenkor abban segíthet, hogy megtanítja, hogyan
fejezheti ki a haragját, és elfogadja azt is, amikor a gyerek indulatos,
dühös. Hasznos lehet, ha a kakilással egybecsengő játékokat játszunk
vele. Gyurmázást, sarazást, amely nem csak állagában hasonló a
széklethez, de hasonlóképp bánunk is vele. Hiszen a gyerek esetleg nagy
gonddal készít el egy kis várat, majd egy mozdulattal lerombolja. Ez
alkalom a teremtés és pusztítás játékos átélésére.
Kihez fordulhatunk?
– Manometriás szakrendelés: www.heimpalkorhaz.hu/sebeszet
– Patyi Judit intimtornatréner: 30/454-2001
– Szaktanácsadónk, Kiss Erika dietetikus telefonszáma szerdánként
13-15-ig: 06-70-331-2063
– Nevelési tanácsadók, ha a probléma lelki eredetű
Fodor Mária
Kismama.hu
2005.02.01. |