|
Járóbeteg-ellátás |
|
|
Ugyanolyan jogai vannak a szülőknek a rendelőintézetiekben is, mint a fekvőbeteg ellátásnál, csak a megvalósítás más. A szülőknek joguk van kiskorú gyermekük mellett maradni vizsgálat során. Azonban 16 éves kortól a fiataloknak már van önrendelkezési joguk, ami azt jelenti, hogy ők már – egyes esetekben – visszautasíthatják a kezelést, és megjelölhetik, hogy az orvos kinek adhat felvilágosítást állapotukról, és ki lehet a helyettes döntő. Például kijelölhetik, hogy csak az apát lehet tájékoztatni betegségükről, az anyát nem, de megjelölhetik csak a barátot/barátnőt is. Ez alól vannak kivételek, mint például a műtéti beavatkozások. |
|
|
Az orvosi vizsgálatok során a szülőnek joga van bent maradni a rendelőben. Mivel azonban ez bizalmi viszony, az orvos eldöntheti, hogy a vizsgálat szempontjából jó-e, hogy ott tartózkodik a rokon, és kiküldheti őt, ha úgy ítéli meg, hogy ez zavarja a gyereket. Tájékoztatás a gyerek állapotáról
Alapvető betegjog, hogy szóban és írásban
is tájékoztassák a beteget, gyermek esetében a hozzátartozót, az
állapotáról. Az egyik nem helyettesíti a másikat, tehát az elmondottakat
írásban is meg kell kapnia az érintettnek. A tájékoztatásnak minden
részletre ki kell terjednie: a vizsgálat folyamatára, az esetleges
műtétekre, annak pontos részleteire, várható következményeire, a kezelés
részleteire, és az otthoni teendőkre, ápolási tanácsokra egyaránt. Betegjogi képviselő Arról, hogy pontosan milyen jogaik vannak a kórházaknak és a betegeknek, a betegjogi képviselő adhat bővebb felvilágosítást. Az ő elérhetőségükről minden intézménynek kötelessége felvilágosítást adni. Minden kórházban jól látható helyen ki van írva, hogy hol és mely időpontokban érhető el az adott intézményhez tartozó képviselő.
Kovács Eszter |
|